Ellopták a ’Millennium Star’ óriásgyémántot Hong
Kongban
A lenyűgöző,
203.04 karátos gyémántot, a Millennium Start ellopták a Sotheby aukciójáról,
kedden Hong Kongban. A kő értékét ugyan nem fedték fel, de a Millennium Star 100
millió angol fontra volt biztosítva, amely valószínűleg a valódi értékének
mindössze töredéke.
Három férfit
és két nőt letartóztattak bűnrészesség gyanújával az aukciós házban és a
reptéren, mondja a hong kongi rendőrség. Az aukciós dolgozóknak álcázott
fegyveres banda akkor lopta el a gyémántot, amikor az bemutatásra került volna,
majd valószínűleg elhagyták az országot.
A Millennium
Start 1990-ben, Afrikában bányászták ki egy nyers, 777 karátos drágakőként,
amit lézerek segítségével vágtak hibátlan körte alakúvá. David Bennett, az
aukciós ház ékszerosztályának elnöke szerint a kő a legnagyobb hibátlan,
színtelen gyémánt, amit az Amerikai Gemmológiai Intézet valaha minősített.
A tudósítók
szerint ez a világ eddigi legnagyobb gyémántlopása, a még mindig hiányzó
drágakővel.
*
Őszintén szólva a férfi
számára elég meglepő volt, hogy ennyire egyszerűen
hozzá tudott szokni új napirendjéhez. Egyáltalán az is ritka volt, hogy most volt
neki, mivel az egész élete rögtönzésből, rohanásból és változásokból állt a
szituációktól függően; a bizonytalanság mindig ott függött a feje felett. Elvárták,
hogy ne építsen kapcsolatokat, otthont, még csak nagy benyomást se tegyen
senkire, mert idővel úgyis hátra kell hagynia mindent, amikor egy újabb bevetés
jön.
Egy elveszett lélek volt
a társadalomban: élénkebb bármely szellemnél, de színtelen azokhoz az
emberekhez hasonlítva, akiknek van családja, barátaik, egy átlagos munkája és
összefoglalva – egyszerűbb élete. Nem szabad, hogy lássák, hallják, vagy
beszéljen a szükségesnél többet. És ennek ellenére, mégis most olyan dolgokat
tapasztalt, amit évek óta hátrahagyott, és magának sem mert bevallani, hogy kellemes változást hoztak az életébe.
-
Itt is van a brownied és a sós karamell
frappuchinod, Loey. Egészségedre! – hallotta meg a kedves hangot, amire
felemelte tekintetét a kezében tartott telefonról a mellette álló lányra.
Hyejin mosolygós volt,
mint mindig; talán ő volt az egyetlen felszolgáló, akivel néhanapján
beszélgetésbe elegyedett, mivel a többi lány tartotta vele a távolságot –
amivel nem igazán törődött; számukra talán jobb is volt így -, de Hyejin nem. Ő
nem félt közeledni hozzá, és sarokba szorítani egy két szóra, miközben udvarias
maradt és tisztelte az idegenek íratlanul is ismert szabályait.
-
Köszönöm – mondta a férfi egy
biccentéssel, belekortyolva kávéjába, és jólesően hümmögve, amikor az megfelelt
az ízlésének.
Egy meglepett pillantás
volt a jutalma, amikor korábban rendelt, de Hyejin végül csak vállat rántott,
mondván, hogy már majdnem hozzászokott ahhoz a fura szokásához, hogy hideg
kávékat igyon a lehető leghidegebb, legrondább napokon. Ami, tekintve, hogy ősz
közepén járt az idő, elég gyakran fordult elő, ahogy az is, hogy megjelent az
üzletben.
A brownie szeletet
méregetve, óvatosan beleharapott az egyik sarokba, és halkan felnyögött, amikor
az ízek megrohamozták az ízlelőbimbóit. Tökéletes volt, ahogy a csokoládé és
minden más harmóniában volt, kezdve a mogyoróval, egészen a karamell folyamig a
tetején. Olyan volt, akárcsak az első alkalommal, amikor a konyhában kóstolta
titokban.
-
Finom? – kuncogta Hyejin, látva a reakcióját.
-
Mhm.
Nem akarta kihasználni a
lány barátságosságát, de muszáj volt.
-
A főnököd csinálta? – kérdezte közönyösen,
mintha a válasz nem lett volna fontos, és nem szánt szándékkal terelte a témát
a cukrászra
-
Nagyon kíváncsi vagy – mondta Hyejin, összehúzva
a szemeit, majd felnevetett. – Kezdem azt hinni, hogy miatta vagy itt és nem
csak a sütik miatt.
Túl feltűnő volt, gondolta. Nem
tudhatják.
-
Nem, nem azért – mondta stabil, nyugodt
hangon.
Jó hazudozó volt, mivel
a munkája megkívánta ezt a „képességet”. Néha azt gondolta, hogy semmi sem
igaz, ha róla van szó – annyit hazudott már az érzéseiről, vágyairól, az
életéről és saját magáról, hogy maga sem tudta, hogy mégis kicsoda.
-
Legyen, tegyünk úgy, mintha nem tudnék
róla. Igen, ő csinálta, a konyhában van – vigyorogta Hyejin.
Tökéletes, ma biztonságban vagyok.
-
Egész héten? – Bólintás. – Köszi –
motyogta a férfi és figyelmét ismét a
telefonjára irányította.
A lány megrázta a fejét, és egy
ravasz mosollyal az arcán elhagyta az asztalát, miközben egy szórakoztató
ötletet forgatott a fejében. Háta mögé pillantva a magas, jóképű, fekete hajú
férfira, tudta, mit is kell tennie.
Ne aggódj, szépfiú, legközelebb nem fogsz lemaradni a kis cukrászodról, ha
rajtam múlik.
*
Amikor Hyejin berontott
a konyhába a következő nap, azt állítván, hogy az egyik vásárló nem elégedett a
süteményével, Baekhyun komolyan lefagyott. Persze tudta, hogy a vendéglátás nem
egy álom-munka, mert mindig lesznek bosszantó, illetve elégedetlen vásárlók
időről időre, de addig a pillanatig az üzlet olyan simán ment, mint a kedvenc
spatulája, amikor a jól bevált olasz habcsókos vajkrémét kente el egy tortán.
Nem volt senki, aki megzavarta volna a kellemes légkört valami negatívval; egy
olyan hely volt, ahol az emberek a szomorúságukat édességbe fojthatták, vidáman
ünnepelhettek, élvezhették a szabadidejüket és kicsit elengedhették magukat.
Egy biztonságos, békés hely nem csak neki, hanem a vásárlóknak is. És most
ennek vége szakadt.
Valaki (talán egy kis vendéglátói,
vagy üzleti tapasztalattal a háta mögött) azt mondaná, hogy ez nem nagy dolog,
és Baekhyunnak muszáj ezen tovább lépnie, de újdonsült üzlettulajdonosként a
világa, az álmai egy pillanatra összetörtek, a szíve pedig félelemmel
zsugorodott össze. De mivel úgyis túl kellett esnie rajta, nagyot sóhajtott,
letette habverőjét és a kissé lisztes kötényét, és végigsimítva haját próbált
prezentálható formát ölteni. Mindenféle szituáció az eszébe jutott, végtelen
kiabálással és egy nagyon mérges vásárlóval vegyítve, az egyik kreálmánya
mellett.
Vajon mi lehetett?
Hyejin nem mondott azon kívül semmit, hogy siessen.
Élete egyik legnagyobb
meglepetése volt, amikor meglátta őt. Igazából
nem lehetett nem észrevenni, óriásként az alakja kimagasodott még ülve is a
többiek közül, és a cukrász azonnal felismerte, aki a meglepetéstől csak állni és
bámulni tudott a pultnál.
Phoenix ismerősen hatott
a tekintetének, de valahogy mégsem. Tagadhatatlanul máshogy festett összevetve
azzal a férfival, akit legutóbb látott: most lazább, és megközelíthetőbb volt. Fekete
volt a haja, ami kevésbé észrevehetőbbé tette, de nem Baekhyun számára. Az általában
viselt sötét, illetve bőrcuccok helyett egy világosbarna gyapjúpulcsit, egy
egyszerű tépett farmert és Timberlands bakancsokat viselt, de nem volt kevésbé
vonzóbb így. A telefonján böngészett, olvasott valamit, miközben oda sem
figyelve majszolt egy málnás-pisztáciás krémmel töltött, fejér csokival
leöntött fánkot, jegeskávéval az oldalán.
Annyira… puha, meleg volt így.
Baekhyun alig tudta
felfogni ezt a képet. Annyira bele volt feledkezve a bámulásba, hogy
megrezzent, amikor Hyejin közelebb jött hozzá és átkarolta a vállait egy sunyi és
győzelemittas mosollyal az arcán. Baekhyun azonnal rájött, hogy a „mérges
vásárló sztori” csak egy kitalált mese volt, hogy kicsalogassa a konyhából.
Amit nem értett viszont, hogy miért tette ezt a lány és miért vele a képben.
Talán tud a „kapcsolatukról?”
Baekhyun nem gondolta volna. Talán Hyejin azt hitte, hogy – oh, istenem, kegyelmezz.
-
Ő az, akiről beszéltünk – mondta a lány csendesen a cukrász egyik fülébe. - Mondhatni
törzsvendég már.
Baekhyun gyanította, de
még így is meglepte. Hyejin még mindig undorítóan vigyorgott, és ez rendkívül idegesítette
a bolttulajdonost, mivel rendkívül jól ismerte ezt az arckifejezést. A lány
ilyen volt minden egyes alkalommal, amikor küldetésének tekintette, hogy
Baekhyun szerelmi életét kicsit felkavarja, és összehozza valakivel
-
Mindig rólad kérdez és imádja a sütijeidet – mosolyogta. – Egészen cuki, bár egy kicsit merev.
-
Hyejin – sóhajtott Baekhyun, készülve rá,
hogy újabb kiselőadást tartson arról, miért nem igényli a kerítőnősködést, de a
lány félbeszakította és megrázta a vállainál fogva.
-
A neve Loey, csak beszélj vele Baek!
A szemei mellett már a kezeit
összetéve is könyörgött most már, és Baekhyun egy pillanatra elgondolkozott
azon, hogy vajon tényleg ennyire szánalmas, mint amennyire a dolgozója
viselkedése éreztette vele. Rápillantva a férfira vele szemben, érezte, ahogy
erősebben markolja meg a pultot maga mögött, és az érzelmei hullámvasútra kerülnek.
Forrt a méregtől; a meglepetés érzete fokozatosan váltott át dühbe, ahogy végig
gondolta, min is ment keresztül a férfi miatt, és hamarosan gyengéden leseperte
magáról a lány kezeit.
-
Oh, fogok Hyejin – suttogta. – De még mennyire, hogy fogok.
Nem gondolta végig, mit
is készül tenni, csak odacsörtetett a megfelelő asztalhoz, megragadta a férfi
óriási, aranyos fülét, mielőtt az bármit is mondhatott volna és elkezdte húzni
a konyha felé egy szó nélkül.
-
Aú! Mi a fra – Hé!
Abban a pillanatban Baekhyunt
nem érdekelte a környezet, amiben volt. Nem törődött a vásárlók és a dolgozói kíváncsi,
meghökkent pillantásaival, és még annyira sem áldozatának fájdalmas
nyögéseivel. A cukrász egy elég kínos műsort szolgáltatott, ami valószínűleg
sokáig az emberek emlékezetében él majd, de néha áldozatokat is kell hoznia az
embernek.
Amikor sikeresen beráncigálta
a férfit hátra, Baekhyun elengedte őt, és egy szó nélkül folytatta tovább a
dolgát, hogy a sütéssel kicsit lenyugtassa az idegeit, mielőtt felrobban.
Phoenix pár másodpercig még babusgatta igencsak bántalmazott fülét, mielőtt
megtörte a viszonlyagos csendet.
-
Mi a fasz?! Ez rohadtul fájt! – mondta szemrehányóan.
Baekhyun folytatta a sütést
ott, ahol abbahagyta: új, különleges fánkok kifejlesztésén dolgozott, amik ha
sikeresek lesznek a vásárlók között, a többi termék közé fogja tenni őket. Az
első fajta nedves hozzávalóinak keverésénél járt: tök pürét, tejet, és
szobahőmérsékletű vajat adagolt a tojásokhoz, amiket akkor vert fel, mielőtt Hyejin
kihívta volna előre. Ha minden jól megy, az új fánk a ’Pumpkin Spice’ névre fog
hallgatni, de ehhez az kellett, hogy ne rontson el semmit. Phoenix-szel a
képben ez már nem volt olyan egyszerű dolog.
-
Örülök, kell is fájnia.
Nem igazán akart
figyelni „vendégére”, de nem tudta megállítani magát, mielőtt válaszolt volna.
A feszültség tombolt nem csak az óriásban, hanem benne is; olyan volt, mint egy
felhúzott rugó, ami bármelyik pillanatban kész volt kiugorni. Habverőjét erőszakosan
használta; a fémtál kongásai visszhangoztak a helyiségben.
-
Miért csináltad ezt? – kérdezte Phoenix, és nekitámaszkodott a pult egy tiszta részének,
szemben Baekhyunnal.
-
Miért vagy az üzletemben, Loey? – veszekedett a cukrász pofákat
vágva. – Oh, mellesleg jó, hogy végre tudom a neved. Elég kínos, hogy még csak
most jutott a tudomásomra, amikor már jó ideje figyelsz engem.
Phoenix-Loey felhorkant
és megkerülte az asztalt.
-
Álljon meg a menet – mondta, feltartva a kezét. – Ki mondta, hogy figyellek? Nem vagy
egy kicsit egoista, picinyem?
Baekhyun legszívesebben
egy marék lisztet szórt volna a másik fejére, de nem akarta pazarolni az
alapanyagokat egy olyan emberre, mint ő. Inkább kimérte belőle a megfelelő
mennyiséget a mérlegén és hozzáadta a keverékhez a barna cukor, sütőpor és a só
mellett, mielőtt meggondolta volna magát.
-
Oh, persze, hogy az vagyok – mondta szarkasztikusan, miközben leporolta a kezeit
és villámokat szórt a másik férfira. – Megfenyegettél, hogy megölsz, ha újra találkozunk.
Aztán mindennap idejössz és egészen a műszakom végéig maradsz. Nyilvánvaló,
hogy én vagyok a hunyó, mert egoista vagyok. Ez aztán a logika! – tartotta fel
kezeit a levegőben. - Tudod, egészen hasonlítasz egy trollra: ő is óriás,
ocsmányul viselkedik és szörnyen ostoba.
Phoenix mélyen, a
torkából mordult fel és a cukrászhoz csörtetve vészesen felé tornyosult.
-
Te kis –
-
Mi? – csattant fel Baekhyun, lehajítva a
habverőjét a pultra, szétszórva egy adag tésztát mindenfelé. – Meg akarsz ölni
a saját üzletemben?! Csináld csak, te túlméretezett Eiffel-torony! Úgyis csak
ez az egyetlen dolog, amire képes vagy!
-
Ha így folytatod tovább, örömmel meg is
fogom tenni, te kis padlókarcoló!
Egyikük sem visszakozott
a hirtelen elkezdett tekintet párbajtól. Baekhyun úgy érezte, hogy a másik
tüzes szembogarai égetik bőrét, míg Loey majdhogy nem elmerült az ő csokoládé
tengerében. A kis cukrász érezte a hőt, a feszültséget a testük között, de
eközben furcsa módon egy hideg borzongás is végigfutott a hátán. Valahogy
mégsem félt; inkább volt dühös és zavarodott az egész ügy miatt.
Egy hirtelen köhögés
vetett véget kettejük harcának, és amikor oldalra néztek, Wheeint látták
toporogni az ajtóban, láthatóan rendkívül kellemetlenül érezve magát. A lehető
legrosszabb pillanatban jött be.
-
A-Aggódtam, hogy mi történt, d-de úgy látom, minden rendben, szóval folytassátok –
dadogta teljes zavarban, félreértve a helyzetet és egy pillanat alatt
kimenekült a konyhából.
Loey felsóhajtott és
frusztráltan a hajába túrt, sikeresen szétzilálva tincseit. Baekhyun egy
másodpercig követte szemeivel a mozdulatot, de aztán visszatért a munkájához és
tovább kavarta az előtte lévő tésztát egyetlen szó nélkül. Hosszú csend után
nem ő volt az első, aki megszólalt.
-
Nézd, tudom, hogy össze vagy zavarodva, miért vagyok itt azok után, amit mondtam –
sóhajtott Phoenix. – Akkor mindazt komolyan gondoltam, de most már más a
helyzet.
-
Ezt mégis hogy –
-
Erről ne itt beszéljünk – mondta nyugodtan,
majd előhalászva egy tollat a zsebéből, leírt valamit az egyik tepsiben lévő
sütőpapír sarkára, amit Baekhyun a fánkoknak készített elő.
A séf kinyitotta a
száját, hogy mondjon valamit, de végül inkább bezárta és figyelte a másikat
addig, amíg le nem írta azt, amit akart.
-
Gyere erre a címre este kilenckor. Légy
pontos és egyedül. Mindent elmondok, amit tudni akarsz.
Baekhyun ránézett a
firkára és felismerte az utcát, amely az éjszakai élet egyik központi elemének
számított, szóval a cím valószínűleg egy klubé lehetett. Nem a
legbiztonságosabb hely, ha bárki is kérdezte volna tőle. Phoenix sarkon fordult
és megindult a kijárat felé, amikor Baekhyun utána dobott egy fontos kérdést.
-
Miért bízzak benned?
A másik visszanézett a
válla fölött; íriszei olvashatatlanok voltak.
-
Nem kéne – mondta egyszerűen. – De ha tudni akarod a válaszokat azokra a
kérdésekre, amik a fejedben járnak, ez az esélyed. Ha kell, fogd, ha nem kell,
hagyd.
A cukrásznak valóban
voltak megválaszolatlan kérdései, kezdve a férfi személyével.
Mégis kicsoda Loey?
Megéri elmennie oda
éjszaka, mindenféle garancia nélkül arra, hogy egyáltalán visszatér? Fogalma
sem volt róla.
-
Éjfélig várok rád – tette hozzá a férfi, mielőtt kiment a konyhából, hátrahagyva a zavarodott
és tanácstalan cukrászt.
